Pályafutásom során több éven keresztül dolgoztam a TOP IH (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság) kommunikációs területén, ahol országos jelentőségű fejlesztési programok kommunikációjának tervezésében és megvalósításában vettem részt.
Közreműködtem a Kedvezményezetti Tájékoztatási Kötelezettségek (KTK) kidolgozásában, valamint részt vettem a TOP éves kommunikációs akcióterveinek elkészítésében. Munkám során kiemelt figyelmet fordítottam arra, hogy az összetett információk érthetően, átláthatóan és hatékonyan jussanak el a célcsoportokhoz.
Szakmai pályafutásom egyik legnagyobb sikerének a TOP Plusz Kommunikációs Nap megszervezését tartom, amely saját kezdeményezésemre indult el. Az esemény teljes koncepcióját kidolgoztam, koordináltam a megvalósítását, és előadóként is aktívan részt vettem a programban. A rendezvény kiemelkedő szakmai visszhangot kapott, és jelentős szerepet játszott a program kommunikációs szemléletének erősítésében.
A TOP Irányító Hatóság kommunikációs területén szerzett többéves szakmai tapasztalatomnak köszönhetően átfogó ismeretekkel rendelkezem az európai uniós fejlesztési programok kommunikációs követelményeiről és gyakorlati megvalósításáról.
Szolgáltatásaimat önkormányzatok, konzorciumi partnerek, valamint TOP és TOP Plusz kedvezményezettek számára kínálom.
Segítséget nyújtok többek között:
• kommunikációs konzultációban
• kommunikációs kötelezettségek értelmezésében
• kommunikációs stratégia kialakításában
• kommunikációs és tájékoztatási tervek elkészítésében
• projektarculati és nyilvánossági feladatok tervezésében
• rendezvények, sajtóesemények és lakossági fórumok kommunikációjában
• teljes projektkommunikáció lebonyolításában a projekt életciklusa során
Célom, hogy a kedvezményezettek kommunikációs feladatai ne csupán megfeleljenek a pályázati előírásoknak, hanem valódi értéket teremtsenek a helyi közösségek és a fejlesztések célcsoportjai számára.
